Matolcsy György címkéhez tartozó bejegyzések

Szilfalevél interjú Matolcsy Gyöngyivel

MatolcsyIndul polgármesternek Balatonakarattyán?

A kérdés úgy merült fel, hogy több Akarattyán élő megkeresett: van egy jó csapat, már csak egy polgármester jelöltre lenne szükség – és rám gondoltak. Bár először meglepődtem, de férjemmel együtt mi is részt vettünk Akarattya Kenesétől történő elválásában. A háttérben segítettük a kezdeményezést, meg azt, hogy sikerrel jusson át a bürokrácia útvesztőin. Kötődöm Akarattyához, ezért végül igent mondtam a felkérésre. Függetlenként, FIDESZ és KDNP támogatással indulok.

 Mi az, ami miatt igent mondott, mi köti a településünkhöz?

 A döntő talán az volt, hogy már három évtizede szeretem Akarattya csendes, békés és nyugodt életét. A gyerekeim születésüktől itt töltik a nyarakat. Férjem családja pedig „ősakarattyás”: az egész család erősen kötődik ide. Férjem nagyapja – Petter Gyula bácsi – minisztériumi tisztviselőként részt vett a parcellázásban az 1930-as évek elején és ő volt az, aki szervezte az új utcák gyümülcsfákkal történő beültetését.

Ezek mellett úgy érzem, hogy segíthetem Akarattya jövőbeli fejlődését, hiszen az önállóság és függetlenség révén most új lehetőségek nyíltak meg előttünk. Valljuk be: Akarattya megérdemli, hogy az elmúlt évek, évtizedek helyben járása után végre felzárkózzon a többi szépen fejlődő balatoni településhez.

 Mi az, amiért vállalja mindezt, mit szeretne megvalósítani?

 A gyermekeim felnőttek, több szabadidőm van, üzemgazdász végzettségem és elkötelezettségem révén hasznos lehetek egy megújuló település fejlődésének megalapozásában. Fontos nekem, hogy egy jó ügyet segítsek. Akarattya fejlődése ilyen jó ügy.

Elsőként is azt tartom fontosnak, hogy megőrizzük eddigi értékeinket: a nyugalmat, csendet, békés polgári életet az állandó lakosok és nyaralók számára egyaránt.

Továbbá az itt élők elképzeléseit szeretném megvalósítani. Több megbeszélésen is részt vettem az elmúlt fél évben. Kérték, hogy legyen mindenkinek helyben munkája, aki dolgozni szeretne. Ha bizalmat kapok, ezt képviselem majd, a fejlesztési pályázatok elkészítésénél, az önkormányzati munka megszervezésénél.

Mindannyian elégedetlenek vagyunk az utak állapotával. 20 év óta itt szinte semmi nem történt. Úgy látom, hogy gyors változást lehetne elérni, ha jól pályázunk majd az uniós források közlekedési programjaira. Balatonfüred és más sikeres balatoni települések erre képesek voltak az elmúlt években. Magukra tudták költeni saját bevételeiket és a pályázati pénzeket: ehhez kell nekünk is az önállóság!

Jó a rezsicsökkentés, de még sok pénzt nyerhetünk majd az akarattyai lakosok házainak és lakásainak felújítására. Akkor még kisebb lesz az energiaszámla.

Nagyon fontos a polgárőrség megszervezése. Mert bár békés településen élünk, de a biztonság megőrzése az egyik legfontosabb értékünk. Ezért az egyik első lépésünk, ha megválasztanak, egy jó polgárőrség felállítása lesz.

Remek dolog, hogy az országos intézkedések alapján, az önkormányzat támogatásával megnyílt az új mentőállomás. De főleg az idősebb korosztály érdekében – tovább szeretném erősíteni az akarattyai egészségügyi és szociális ellátást.

 Lát valami változást, esélyt, ami segíthet nekünk?

 Sok ilyet látok. Az esélyt a saját munkánk mellett az elérhető pályázatok, mint nagyon jelentős pénzforrási lehetőség adják meg.

Az utak rendbetételéről már említést tettem. A strandok felújítása, új közösségi terek és szolgáltató központok kialakítása várható, és támogatni szeretném az új templom felépítését is. A Balaton körüli kerékpárút nálunk Akarattyán van a legrosszabb állapotban. Kenese mostohatestvéreként ezt sem fejlesztették, ezen is változtatni kívánunk. Elképzeléseink szerint a Balaton elismerten egyik legszebb helye – Akarattya – egyben a legélhetőbb település is lesz a tó partján.

 „Civil szempontból” mi az, amiért Ön önmagára szavazna?

 A férjem mellett sok tapasztalatot és értékes barátot szereztem az elmúlt évtizedekben: ezeket mind segítségül hívnám Akarattya fejlesztése érdekében. Csapatjátékos vagyok, és azt látom, hogy itt Akarattyán nagyon sok segítőkész, a fejlődésért tenni kívánó ember él, akik már felajánlották: mindenben támogatják a település megújítását.

Aki ismer, az tudja, hogy együttműködő, nyitott, őszinte ember vagyok. Ez elengedhetetlen akkor, ha egy egész település érdekeit kell képviselni.

 Mi az, amiért Ön idejött? Mit szeret bennünk?

 Már évtizedek óta ide tartozónak érzem magam. Még fülembe csengenek férjem szavai, amit első látogatásomkor – 1981-ben – mondott: „Akarattya a világ közepe”. Az eltelt 33 év meggyőzött arról, hogy ez igaz. Ma már én is akarattyainak tartom magam. Ahol az ember jól és otthon érzi magát, annak az a világ közepe. Mi, a családunk, a gyerekeink is, így gondoljuk. Tisztelem azokat az őszinte embereket, akik már eddig is sokat tettek Akarattyáért, az önállóság eléréséért, akik megszavazták a leválást. Sok-sok tett, megemlítve néhányat: az új lejáró megépítése, új köztéri szobrok állítása, virágok ültetése, locsolása, ünnepségek szervezése, nyugdíjas klub működtetése, és sok minden más dicséri eddigi közösségi munkájukat. Úgy érzem, hogy képesek leszünk együtt tervezni, dolgozni, közös céljainkat megvalósítani.

 Egyszerű emberként, szavazópolgárként: mit mondana el önmagáról?

 Hiszek abban, ami az eddigiekből is kiderül, hogy a közösség fontos az életünkben. Egy jó közösségért mindenkinek meg kell tennie azt, ami tőle elvárható – és akkor mindenki jól érzi magát abban – legyen az család, település vagy ország – egy szóval: közösség.

 Donászy Judit

Reklámok