Kerékfy Pál címkéhez tartozó bejegyzések

A Lecsófesztivál ürügyén

2014-08-23-01-tanacskozasKomolyan nem gondoltam volna, hogy végül megtartjuk az idei lecsófesztivált – és ezzel nem is voltam egyedül. Mégis odamentünk a szakadó esőben, és érdemes volt! Na, nem azért mintha a csapatunk lecsója díjat kapott volna… (Zárójelben: simán megérdemeltük volna, ha nem a főztünk finom íze miatt, akkor a szokatlan és bátor recept miatt. Amikor pár nappal korábban megtudtam, mit főzünk, igencsak elcsodálkoztam és furcsának találtam az ötletet. Ennek ellenére nem próbáltam lebeszélni a többieket, mert bíztam az ötlet gazdájának bölcs választásában. Utólag az eredmény igazolta is a választást, Lengyel Jani nagyon finomat főzött Klári ötlete alapján. A nézők körében is nagy sikere volt, hamar elfogyott. A később érkező ismerőseimnek már csak azt tudtam javasolni, hogy nézzenek szét, mert más bográcsokban van még jócskán. Sok ismeretlen telepedett le az asztalainkhoz, jó beszélgetések is kialakultak velük. Büszkén domboríthattam az alapítvány pólójában. Zárójel bezárva, privatizálásnak vége.)

Felvéve az előző fonalat: Miért volt érdemes odamennünk, jól átáznunk?

  • Jól éreztük magunkat, jókat beszélgettünk Akarattya jelenéről, múltjáról, jövőjéről – kinek-kinek a falut előrevivő gondolatairól – amik nem mindenben egyeznek meg, de ez pont így van jól.
  • Jó volt a műsor. A lelkes és hozzáértő szervezők sem estek kétségbe a barátságtalan idő miatt, pörgették, ahogy csak lehetett.
  • A fellépőket se zavarta meg semmi sem, megmutatták, mit tudnak.
  • De, hogy a legfontosabbat ki ne hagyjam: a közönség lelkesedése nélkül semmi se lett volna az egészből. Sem az eső, sem az óriási pocsolyák, sem a sárdagasztás nem tudta elvenni a jó kedvüket. Emberek táncoltak a bokáig érő vízben az esőben. Kisgyerekek szaladgáltak a sárban és a pocsolyákban – majd az anyukák cserélték rajtuk az átázott ruhát…

2014-08-23-10-sorallasNagyon jó érzéssel vonatoztam haza késő este. Ugye, bízhatok abban, hogy a lelkesedés és a nyitottság megmarad? Már csak 7 hét van hátra a választásig, ami minden település életében fontos esemény lesz, de Akarattya életében különleges. Ez lesz az első alkalom, hogy saját magunk választunk saját magunknak polgármestert és képviselőket. Ezután nem mondhatjuk azt, hogy mások leszavaztak minket, ránk kényszerítettek valakit vagy valakiket. Ez a mi választásunk lesz, magunknak választunk. Mondhatnám, hogy válasszunk bölcsen, válasszuk a legalkalmasabb embereket. Ja, ha én azt tudnám, hogy kik azok! Ezért csak egy – szerintem – nagyon fontos gondolatot osztanék itt meg: a választás olyan dolog, hogy az egyik megnyeri, a másik nem nyeri meg… Mit szeretnék a választás másnapján, az eredmény ismeretében? A “vesztes” gratulál a győztesnek, tanácsait, aktív segítségét felajánlja (őszintén!), és ezt kéri a támogatóitól is. A győztes együttműködik minden jó szándékú emberrel, azokkal is, akik nem a csapatában indultak, és azokkal is, akik ellene kampányoltak. Illúzió! Naiv vagyok? Hadd legyek az! Ha így lesz, akkor lesz sok nyertes – Akarattya polgárai lesznek a nyertesek.

Eredetileg valóban csak a lecsófesztiválról kezdtem írni, de valahogy belecsúszott a választás is. Ez nyilván nem véletlen, hiszen sokunkat foglalkoztat ez a kérdés, és már sok rossz érzés és sértődés is összejött. Biztos lesz még több is – könnyű ám emberek érzékenységébe belegázolni (akaratlanul is), és van is elég gyanakvás, ami azt eredményezi, hogy ott is bántást érzünk, ahol nem az volt a szándék.

Akik olvassák máshol is az írásaimat, tudják, hogy az együttműködés és a nyíltság a vesszőparipáim. (Lám, már ebben az írásban is ide jutottam.) Vajon meg tudjuk ezt valósítani Akarattya közéletében? Tudom, hogy nagyon nehéz, mert sok rossz beidegződés szól ellene. Szokás a sok kis háttéralku – kivel ebben, kivel abban való megegyezés, “mutyi”, elhallgatás, hátsó szándék. Ez itt egy új falu, de mi a régiek vagyunk… Tudunk új életet kezdeni? Szeretném, ha úgy lenne!

Tudom, hogy nehéz a kialakult szokásokon változtatni. A szervezet sokszor bedarálja a jó szándékú új tagokat. Mi lenne, ha legalább azt megvalósítanánk, hogy bízunk egymás őszinteségében, jó szándékában? Akinek más a véleménye, az is akarhat jót! Ne feltételezzük, hogy a saját pecsenyéjét sütögetné, azért ezt vagy azt javasolja! Tegyünk arról, hogy ez ne is történhessen meg! Itt a leendő győztesek felelőssége és lehetősége a legnagyobb – nekik kell majd megakadályozniuk a saját segítőiket és támogatóikat ebben. Megy majd nekik? Szeretném, ha úgy lenne!

Ezeket kívánom magunknak!

Még egy kicsit vissza a lecsóhoz és környékéhez: ezt az ünnepet is a balatonkenesei Közművelődési Intézmény csapata szervezte. Nagyon gyakorlottak mind a rendezvények szervezésében, mind a pályázatokban (amikkel megszerzik a pénzt azokra). Ők szervezik az akarattyai eseményeket (pl.: Akarattyai Napok, Éljen Akarattya!), és semmi panaszunk nem lehet, hogy esetleg „mostohagyerekek” lennénk. A bennem élő idealista azt gondolja, hogy ez akár maradhatna is így. Miért ne vehetné igénybe az új falu ezt a szolgáltatást? Miért kellene nekünk felépítenünk egy saját intézményt erre a célra? Nem az az egyetlen példa a jó együttműködésre. Említhetném a nagyon jól működő közös polgárőrségünket, a Szivárvány Népdalkört, vagy akár a közösen szervezett szemétszedéseket. Maradjanak meg ezek mindenki hasznára – főleg az emberi kapcsolatokéra…

Ha már a Lecsófesztivál ürügyén írok: itt egy fényképalbum is.

Kerékfy Pál

Reklámok

Éljen Akarattya!

Balatonakarattya születésnapra, megszületésre készül. Buli, sokadalom, utcabál, évforduló.

Balatonakarattya mint önálló település születésnapja még nem érkezett el, arra októberig várnunk kell, de van már megünnepelhető évfordulónk. Ez augusztus 5., annak a népszavazásnak a napja, amikor eldöntöttük, hogy önállóan, saját független településünkön akarjuk az ügyeinket intézni.

Ebben az évben már a második “Éljen Akarattya” ünnepséget tartottuk, és nagyon sokan gyűltünk össze. Becslések szerint legalább ezren lehettünk kedd este. Már a hat órai kezdésre is sokan összejöttünk, pedig a jó meleg idő inkább a strandra csábított volna. Mire hűvösebb lett, szinte lépni se lehetett a sétányon!

Érdemes is volt elmenni, mert nagyon jó volt a hangulat, ami – a programok mellett – főleg maguknak a résztvevőknek volt köszönhető. Ismerősök és ismeretlenek is beszélgetésbe elegyedtek egymással, amire a hosszú sorállásokon kívül a műsorok is alkalmat adtak.

A szokásos sültek, lángos, borok, sörök mellett az akarattyai nagymamák rétesei és pogácsái is sok érdeklődőt vonzottak, szinte végeláthatatlan sor várta az újabb adagok elkészültét. Reggeltől estig – kemény munka volt, köszönet érte a nagymamáknak!

A kicsik az ugrálóvárat részesítették előnyben, a nagyobbakat többféle sportvetélkedő várta (lövészet, csocsó, asztalitenisz, tollaslabda, kispályás foci). A győztesek és a helyezettek díjakat kaptak.

A nagy színpadon a  siófoki C & M Dance Stúdió, az Ismerős Arcok zenekar, majd – hajnalig tartó programmal – Dervalics Róbert zenekara fokozta a hangulatot.

Kozeleti_Sator

A sport- és szórakoztató műsoroknak a közéleti sátor (Udvardy Gábor ötlete, amivel – remélhetőleg – újabb hagyományt hozunk létre) próbált konkurenciát teremteni. Itt akarattyaiak (állandó lakosok és nyaralók) beszéltek érdekes témákról, amikkel ők foglalkoznak. A beszélgetéseket Szellő István vezette fel és irányította kérdésekkel.

Az első megszólaló Ránky Péter volt, akinek (többekkel együtt) kulcsszerepe volt az önállósodási folyamatban. Elmondta, hogy – bár csak 2008 óta állandó lakos – pici kora óta akarattyai, sőt már a nagyszülei és a feleségének a nagyszülei is akarattyai nyaralók voltak. Felidézte a kezdeteket, amikor 1928-ban megalakult az első Fürdőtelep Egyesület, megvette a területet a Magyar Katolikus Tanulmányi Alaptól, és a tagjai megvásárolták a frissen parcellázott telkeket. Megtudtuk tőle, hogy az egyesület tagjainak saját kabinjuk volt az eredeti Bercsényi strandon, amíg a löszfal leomlása el nem pusztította azokat. Akarattyán és Kenesén mindig nagy élet volt nyáron, mind a vendéglőkben, mind a fővárosi üdülőben. Az ő szüleinek a házassága is Balaton parti ismerkedéssel kezdődött (mint, ahogy ezt más házaspárokról is olvastuk az újság korábbi számaiban). Ugyan – magam is régi akarattyai lévén – sok mindent tudok a múltból, mégis érdekes kiegészítéseket és új dolgokat hallottam tőle.

Utána Kerékfy Pál következett, vagyis én következtem. (Az Olvasó nézze el nekem, hogy nem harmadik személyben írok magamról.) Egyik kedvenc témám, amivel főiskolai oktatási élményeim miatt kezdtem el foglalkozni, a fiatal generációk nevelése, oktatása, a velük való kapcsolatunk és az ő viszonyuk a világhoz, került terítékre. A témakör kimeríthetetlen, és csak egy kis részét érintettem Szellő István kérdéseihez kapcsolódva. Úgy láttam, hogy a hallgatóságot is foglalkoztatta néhány ezek közül, például, az folyamatos online lét, az online és a valóságos élet egymáshoz való viszonya, és az iskolai tanulással, tanítással kapcsolatos kérdések. Akiket szintén érdekel ez a témakör, elolvashatják gondolataimat a blogomban (http://palkerekfy.wordpress.com), és valószínűleg ebben az újságban is lesz alkalmam írni erről.

Szakonyi Pétert, “A 100 leggazdagabb magyar” című évente megjelenő könyv szerkesztőjét mi másról is kérdezhette volna Szellő, mint a könyv összeállítása közben szerzett tapasztalatairól? Elmondta, hogy – ellentétben a legtöbb országgal – Magyarországon az érintettek inkább igyekeznek lemaradni erről az előkelő listáról. Inkább az árnyékban maradnának, kerülnék a feltűnést, ami termelné az irígyeket és a támadást. Mint könyvének előszavában megjegyzi, nálunk is még inkább büszkeség volt gazdagnak lenni a múlt század harmincas éveiben. Ebben a közegben nem könnyű évről évre összehozni a könyvet. Már a következő témához is kapcsolódott az a kérdés, hogy a mi gazdagjaink hogy állnának a romániai listán – nem férnének be az első húszba.

A következő vendég korábbi (1990-1995) bukaresti nagykövetünk, Rudas Ernő volt. Az előző témához kapcsolódva elmondta, hogy Romániában a leggazdagabb emberek egy részének még a II. Pályafutásáról megtudtuk, hogy még tinédzser korában, diplomata édesapját Bukarestbe helyezték, ő ott járt középiskolába, így kezdődött a kapcsolata Romániával. Tőle “bennfentesebben” tudott kérdezni Szellő István, hiszen ő a prágai Károly Egyetem nemzetközi újságírás és diplomácia szakán végzett, így sokat tud a diplomaták munkájáról is – amit Rudas úgy jellemzett, hogy nagyon kemény, amíg a nagyköveti szintig el nem jut az ember. Elmesélt több érdekes történetet diplomáciai pályafutásáról, amik nekünk, civileknek, egy kis betekintést engedtek ebbe a világba.

Sport volt a záró téma; Kuhárszky Zoltán teniszező, edző és sportvezető volt Szellő beszélgető partnere. Ő is régi akarattyai, már tizenéves korában megszerette Akarattyát. Természetesen a teniszről volt szó, amiben először sportolóként, majd edzőként volt sikeres. Edzői munkája Svájcban kezdődött jó néhány évvel ezelőtt, amikor a svájci tenisz még nem volt különösebben sikeres, és jó játékosokat kerestek edzőnek. Edzői pályafutása során voltak híres és eredményes tanítványai, köztük Szávai Ágnes és Anke Huber. Ez utóbbit emelte ki, amikor Szellő megkérdezte, hogy melyik tanítványával tudott a legjobban együtt dolgozni. Akarattyai vonatkozása is volt a beszélgetésnek: éppen akkor folyt a leány U16 EB, és akarattyai tagja is volt a csapatnak Udvardy Panna személyében. (Azóta tudjuk, hogy Európa bajnok lett a csapat.) Kuhárszky, mint a verseny főszervezője, egyenesen onnan érkezett, és ment is vissza.

vegyes

A fél tízkor kezdődött hagyományos lampionos hajófelvonulás után a Balatonakarattyai Részönkormányzat (BART) elnökének beszédével és pezsgős koccintással ért véget a “hivatalos” műsor. Udvardy Gábor visszaemlékezett az előkészületekre és a népszavazás óta eltelt két évre, és a BART tagjaival együtt (akik rengeteg munkát végeztek a leendő falu érdekében) “elköszönt” tőlünk, mert a település irányítását majd átveszi az októberben megválasztandó önkormányzat.

Nagyszerű ötlet volt a koccintás után a világító léggömbök röptetése! Sokáig követtük útjukat a Hold felé. Az egyik tervünk éppen egy köztéri távcső felállítása itt a sétányon, amivel a Balatont, a túlsó partot és akár az égbe szálló lufikat is meg lehet figyelni. Az időjárás- és vandál biztos távcső sok pénzbe kerül, amit tombolajegyekből, adományokból és árverésen kell összegyűjteni. Szépen gyűlik a pénz, és legközelebb (az Akarattyai Napokon, augusztus 17-én) is lesz lehetőség a hozzájárulásra. Biztos sok érdeklődőt vonz majd a távcsövünk!

Az Öböl TV tudósítása

Tűzijáték helyett “vízijáték” zárta a látványos programot: zenekíséret mellett táncoló, színes fénnyel megvilágított szökőkutak köré gyűltünk össze. Ezután hajnalig tartott a buli Dervalics Róberték zenéjére.

Tökéletes nap volt, még az időjárás is kegyeibe fogadott minket! Jövőre újra találkozunk!

Kerékfy Pál