vélemény kategória bejegyzései

Szent István ünnepe Akarattyán

Urvari

21 évvel ezelőtt történt az elhatározás, hogy Balatonakarattyán is méltó módon emlékezzünk meg államalapító királyunkról. A civil kezdeményezést tettek követték. Egy olyan területet jelöltünk meg erre, amely korábban szemétégetési terület volt: a Thököly és a Késmárk utca találkozásánál végül kialakításra került az emlékpark. A honfoglalás 1100 éves évfordulóján került felavatásra, majd 2000-ben a Millenniumi Emlékpark nevet kapta. Az emlékpark két évtizeden keresztül Szent István ünnepének helyszíne volt. A civil összefogás hagyományt teremtett az államalapítás ünnepével. Ilyen esemény korábban Akarattyán nem volt.

Az elmúlt 21 évben számos jeles vendég méltatta Szent István királyunk érdemeit. A Szentkorona Társaság képviseletében Hargitai András nyitotta az emlékezők névsorát. A Rákóczi Szövetség elnöke, Halzl József avatta fel az emlékkövet. Országgyűlési képviselőnk, Pálfi István mondott ünnepi köszöntőt. A legendás, nemzet sportolója, Balczó András is megtisztelte az ünnepséget.

A múlt év kiemelkedő eseménye volt, amikor augusztus 20-án a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter díszvendégként ünnepi beszédet mondott. Akarattyán járt a Kossuth-díjas balett művészünk, Harangozó Gyula, és elvitte településünk jó hírét.

21 év után úgy döntöttünk, hogy ezt a nemes hagyományt átadjuk az új Önkormányzatnak további ápolásra. Az ünnep marad, csak a helyszín változik. Központi helyen, a Körszínpadon szeretnénk az ünnepséget –a lakosság teljes bevonásával – megrendezni!

A 21. Szent István napi köszöntőt ezúttal  Stipitz Árpád, ferences atya mondta, aki az alapításnál a Millenniumi Emlékparkot is felszentelte.

Köszönettel tartozunk a vendégművészeknek is, akik számos alkalommal emelték a rendezvény színvonalát: Bándi Irisz Réka, valamint Takács Bence, előadóművészek.

Az augusztus 20-ai ünnepségeken túlmenően említésre méltó az a civil összefogás, mely Akarattya köztereinek szépítése érdekében történt: köztéri emlékkövek; Rákóczi- és Wass Albert-portré; 56-os emlék, Krisztus-kereszt… mind közadakozásból történt.

Ezt kívánjuk az újonnan megalakuló Önkormányzat figyelmébe: a megmaradás és felemelkedés záloga a keresztényi összefogásban rejlik.

„Csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya” (Széchenyi)

dr Urvári Sándor

Reklámok

ORBÁN JÓZSEF, az egykori „falugondnok”

Most ismertem meg ezt az embert, aki nem fogadta, nem fogadja el, hogy békétlenné akar válni a világ. Aki mindig küzdött, és hitt. Aki szereti Balatonakarattyát és Balatonkenesét. Szereti együtt is és külön is.

Miért, hogyan kötődik településünkhöz?

OrbanJozsefEzer szállal. Ma is büszke vagyok a díszoklevelemre, amit 2008-ban kaptam a „Balatonakarattyáért végzett tevékenységemért” az akkori polgármestertől, Sörédi Györgynétől, és a balatonakarattyai részönkormányzat vezetőjétől, Vatics Erzsébettől.

Szerintem Kenesének is érdeke, hogy együttműködjön Akarattyával, hogy béke legyen. Ki kell(ene) használni a földrajzi környezetből adódó lehetőségeket.

Mikor került ide?

OrbanJozsef-Akarattyaert1964-ben. Akkor még Balatonfőkajáron laktunk, de itt dolgoztam a Sirály Szövetkezetben. Györgydeák Jenő volt a főnököm, és az igazi tanárom. Megadatott nekem, hogy sokszor elvitt magával, láttam, mi is az a munka, amit ő végez. Megtanította, mi a munka, mi a következetesség. Példát mutatott tisztességből.

Akkor ő a példaképe?

Többen is vannak. Mivel özvegy édesanyám hármunkat egyedül nevelt, tudom, mi az a küszködés. Dr. Orbán Sándor akadémikus nagybátyám magához vett, tőle is sokat tanultam . És szeretetet kaptam, amire akkor nagy szükségem volt.

Feltétlenül megemlíteném Kuti Csaba volt polgármesterünket, mert, ahogy ő irányította e települést, az példaértékű. Keveset volt az irodában, mindig ment, úton volt, ”fényesítette a kilincset”. Az önkormányzatiság kezdetén sokat segítette úgy Akarattya, mint Kenese fejlődését.

Balatonakarattyán is elismerték a tevékenységemet. A teljesség igénye nélkül olyan emberek, mint Dr. Koltai József, Pauló Béla, Pokornik István, Jaskó Feri bácsi; de említhetném a Fürdőegyesületet, akik sokat tettek ezért a településért.

Az a véleményem, hogy bár öregszünk, de sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Szívesen átadjuk, mert hasznára lehetnénk a közösségnek. Már nem akarunk az élre állni – azt tegyék a felkészült fiatalok –, a nehezen megszerzett békét viszont szeretném én személy szerint fenntartani a közvetlen környezetemben is.

Jól tudom, hogy Ön alapította a Falugondnokságot?

Igen. 1987-ben elkerültem innen, majd 1996-ban újult erővel visszatértem e szeretett térségbe; az akkor regnáló képviselő-testület megbízásából szerveztem meg és nyugdíjazásomig vezettem a Falugondnokságot. Egyidejűleg irányítottam a Víziközmű Társulat elnökeként az akarattyai és kenesei csatorna-beruházásokat, amelyek akkor nagy erővel zajlottak a térségben.  Egy bánatom van, hogy a Szociális Szövetkezet, amibe nagy hittel belekezdtünk, kudarccal végződött. A munkanélkülieknek szerettünk volna segíteni. 96-an jelentkeztek,8-at tudtunk felvenni. A kollégáim és én valamit nem jól csináltunk; ezt elrontottuk.

Az életünk része ez is. Nem csak sikereink vannak, a sikertelenségek is megtalálnak. Tisztességes dolog, ha valaki elismeri.

 Meséljen a családjáról!

Két gyermekem van: Zoltán és Mónika. Öt lányunokám: Zoltántól Anna és Vera, Mónika révén: Eszter, Nóra és Sára. Mindegyikükre büszke vagyok, remélem, megtalálják a boldogságukat.

Mi az, amit fontosnak tartana elmondani mindazon kívül, amit kérdeztem?

Tudta, hogy a virtus szónak nincs megfelelője más nyelvben? Ez tényleg csak a miénk. A „magyar virtus”.

Donászy Judit

Kampány és/vagy munka?

Örömmel élek a lehetőséggel, hogy az „Akarattyai Szilfalevél” közéleti havilap most megjelenő I. évfolyam 3. számában megírva ezt a cikket, elmondjam én is a véleményemet, Balatonakarattyáért.

2014. október 12-e, a választás napja már a kertek alatt van. Két hónap és megválasztjuk a saját polgármesterünket és a 4 fős képviselő testületet. Balatonakarattya ettől kezdődően önálló település.

Az eddig megjelent két számban barátaim és ismerőseim részéről megírt cikkekben, illetve elhangzott interjúkban arról olvastam, hogy Balatonakarattya önállóságát és fejlődését szinte mindenki „egy kalap alá” veszi, egyenlőségi jelet tesz a két fogalom közé. Halkan jegyzem meg, hogy a „döntéshozók” (polgármester, képviselők) eddig is „szabadon” dönthettek, még sem fejlődtünk, de a vagyonmegosztás előkészítése sem áll sehogy!

Apropó választás. Hónapok óta jönnek-mennek a pletykák a jelöltekkel kapcsolatban. A „jól értesültek” már részletes „leosztásokat” is tudni vélnek, miközben a feladatokról, vagy a konkrét teendőkkel kapcsolatban néma csend.

Miután utálom a pletykákat, meg a mutyizást, inkább a feladatokról írnék, már csak azért is mert feladat van bőven.

Itt vannak például az utak. Nincs még egy település, ahol ennyi poros és lepusztult út lenne. Két aktuális példa:

A nyári csúcsidőben elkészült egy darabka útfelújítás. Ahelyett, hogy örülnék ennek a hírnek, engem kifejezetten bosszant, hogy ki lett fizetve tizenvalahány millió forint – érdekes módon éppen kampány van – miközben számtalan pályázati lehetőséget szalasztott el a település. Gondoljunk bele, hogy mondjuk 12 milliós önrésszel építhettünk volna 120 millió értékű utat! Helyette most „kaptunk” 12 millióért szakmailag megkérdőjelezhető „valamit”. (4 m széles, éles kanyarral ellátott rövid aszfaltot és a Ságvári nevetséges szegélyezését, meg murvás lépcsőket.)

A másik az Aligai út esete: 40 tonnát meghaladó össztömegű teherautók hordták napokon keresztül a feltöltési anyagot, közben tönkretéve nem csak a meglévő aszfaltburkolatot, de a mellette lévő, idén parkosított területet, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszert is, a tucatnyi csőtörést nem is említve. Egy kedves ismerősöm a Gumirádlinál kialakult állapotot úgy írta le, hogy „ez most úgy néz ki, mint Sztálingrád a 4. hónap után.” Számtalan levél, beadvány ellenére a mai napig nem kaptam választ arra, hogy ki és mikor fogja az okozott kárt helyreállítani! Csak megjegyzem, hogy az aszfaltozott terület több mint 5-ször nagyobb az első példában említettnél, tehát „alaphangon” is 60 milliós a kár. Itt nem csak arról van szó, hogy tönkrement az út, tehát majd Akarattyának kell helyreállítatni, de a vagyonleltár ezt az értékcsökkenést sem tartalmazza.

Ha már érintettem, akkor néhány gondolat még az önkormányzati vagyonról.

Nem csak az utak, hanem több tucat más esetben is pontatlan a jelenlegi vagyonnyilvántartás, ráadásul ennek „eredménye” Balatonakarattyára nézve igen hátrányos. Nem sorolom ezeket az ingatlanokat, csak egy példa.  A Vak Bottyán strand lekerített, és így strandként használt területének közel 1/3-a – mintegy 7000 m2 – nem az Önkormányzat tulajdona a vagyonkataszter szerint. Miközben önkormányzati strandként használják ezt a területet, évi, közel egy milliót fizet az Önkormányzat közpénzből a Magyar Államnak „bérleti díjként”. Ennek a területnek az értéke a strand többi részének m2 árával számolva 430 millió forint. További 100 milliót meghaladó önkormányzati – tehát részben akarattyai – pénz lett kifizetve a partvédőmű és a feltöltés kialakítására, miközben nem része ez sem a vagyonleltárnak (és így a vagyonmegosztásnak sem). Feltételezem, a „válást” követően ezt elintézi a kenesei vezetés, és így egy kis munkával fél milliárddal növeli vagyonát. Vajon miért nem tették ezt meg eddig?

A vagyonnyilvántartás pontatlanságai nem csak a vagyonmegosztásnál jelentenek majd Akarattyának hátrányt, de a fejlesztéseink beindítása során is nehézséget fog okozni, ugyanis az EU nem támogat rendezetlen ingatlanokon fejlesztéseket. Hónapok óta kérem a döntéshozókat, hogy támogassák a vagyonfelülvizsgálattal, vagy a különböző károkozások helyreállításával kapcsolatos kezdeményezéseimet. A beadványaimban részletezett megoldásokkal kapcsolatban semmilyen döntést sem hoztak, de még arra sem méltattak, hogy megvitassák, vagy egyáltalán megválaszolják.

A számtalan nehézség ellenére ezúton tájékoztatom a Tisztelt Olvasókat, hogy a vagyon felülvizsgálattal és fejlesztésekkel kapcsolatos szakmai előkészítő munkákat a saját cégem (MB55 Bt) és további cégek, szakemberek bevonásával – ez idáig saját finanszírozásból – tovább folytatjuk. Szeptemberben tervezem, hogy az előkészített anyagokat – köztük Balatonakarattya úthálózatának tanulmánytervét – valamennyi érdeklődő rendelkezésére bocsátom.

Minden támogatást és javaslatot köszönettel veszek (farkas.sandor@mb55.hu; www.mb55.hu )

 

Farkas Sándor

Nem értem (főleg zenéről és egy kicsit a halról)….

Szeretem a zenét. Mondhatni „mindenevő” vagyok. Tegnap néztük meg a Háry Jánost a Szegedi Szabadtéri Színpadon Bodrogival és Gerald Depardieu-vel, útközben Dire Straits és a 80-as évek „italo disco”-ja szólt az autóban. Hazafelé, vissza Akarattyára azután először trance, majd amikor felvettük a gyerekeket, 100 Folk Celsius és Halász Judit a Helikofferrel. Szóval széles a paletta.

Miért írom ezt? Mi közük van hozzá, hogy én mit szeretek hallgatni?

Augusztus 3-a van. Éjjel 2 óra 45 perc. Ülök a teraszon. Jót vacsoráztunk, a mai „adag” pálinka és fröccs is elfogyott, ahogy az lenni szokott, ha az ember pihen. Szóval egy békés, nyugodt este, barátokkal, jó beszélgetésekkel, pihenéssel, esti mesével, azután szúnyoghálóval és alvással este 10-11 körül.

Most pár órával később már mozognak az ablakok, és remeg a fogban az amalgámtömés. Megint „buli” van. Most éppen Club Aligában. Nem értem. Tényleg nem értem.

Ha fogyasztóként választásom van, hogy betérek-e egy étterembe, és hogy mit válasszak, ha az autómban választásom van, hogy mit hallgassak, akkor hogyan lehet az, hogy itt a Balaton partján gyakorlatilag minden hétvégén rám kényszerítik az éjjeli ritmust és hangzavart?

Ha szeretnék moziba menni, veszek egy jegyet és beülök, a film vagy jó, vagy rossz. Vagy tetszik és ”bejön”, vagy nem. Ezt én döntöm el, hiszen én vettem a jegyet, az én döntésem és választásom volt.

Éjjel kettőkor üvöltő dobszólóra, és tribal trance zenére ébredni, nem az én választásom. Igazságtalannak érzem, hogy ez rám, ránk kényszerített dolog gyakorlatilag minden nyári hétvégén. Nekünk ebben nincs választásunk, hallgatnunk kell.

Miért is? Miért kell, hogy hajnal háromkor más üvöltő zenéjére legyünk kényszerítve? Mert „bevétel” van belőle? Ja, az étteremben is a vendégből élnek, mégsem kötelezik a környéken lakókat hogy mindenki egyen a konyha főztjéből. Van választás. Itt hajnal háromkor nincs választás, ezt nem lehet lekapcsolni. Csak beletörődni lehet. De bele kell törődni? Szeretném látni a buli szervezőinek az arcát, ha házuk elé parkolhatnék egy kamionnyi hangfallal éjjel egykor, és mondjuk Wagnerre vagy a Traviata-ra kellene ébredniük és hallgatniuk. Lekapcsolni pedig nem tudnák. Szerintem fel lennének háborodva.

Fura kis ország ez, fura hely ez a Balaton. Az erősebb, a hangosabb, a „pénzesebb” győz.

Mivel aludni nem lehet, hónom alá csapom a laptopot, és lesétálok a partra. Végül is, ha hallgatnom kell a „bum-bum” zenét, legalább a hullámok csendes robaja, a pecások nyugalma vegyen körbe.

Gyönyörű az éjjeli Balaton, mint mindig. Látni az apátságot, gyöngyökként világítanak a parti fények. De ez nem az „én estém”. Most meg azt nem értem, hogy miért kellenek a „légvédelmi fénycsóvák” a Balaton partján. Olyan gyönyörű ennek a tónak a partja, miért érzi bárki is, hogy ezt a látványt kisajátíthatja azzal, hogy az eget pásztázó fénycsóvákat keringet? Ettől én biztos nem fogok elemenni abba az adott diszkóba, nem ettől fogok odatalálni. Miért gondolhatja bárki is, legyen az akár a legmenőbb diszkós parti vállalkozó, hogy attól nő a bevétele, hogy fénycsóvákkal pásztázza a Balaton-parti éjszakai eget? Miért van ránk kényszerítve, hogy ezt kelljen néznünk a part fényei és a csillagos ég helyett? Nem értem. Tényleg nem értem.

De hagyjuk, mellettem kapás van. Nem is kicsi. A többi horgász is odajön, hiszen egy gyönyörű ponty akadt horogra. Mindenki gratulál, és persze elindul a „hogy etettél be”, „mivel fogtad” beszélgetés. Az a beszélgetés, ami nekem elengedhetetlenül a Balaton része. „Holnap ebből a feleségem halászlevet főz, jönnek a gyerekek” mondja a horgász, és büszkén mutatja a fogást. Ponty, keszeg és két süllő. Süllő!

Irigylem. Arra gondolok, hogy hol lehet itt jó süllőt enni. Hol lehet megtalálni azt az éttermet, ahol nem a fagyasztóból veszik ki a süllőt, a Balatonnak ezt a csodálatos kincsét, hanem jön a pincér és azt mondja: „ez ma reggeli, friss fogás, ezt tessék kipróbálni”?

Nem értem. Nem értem, hogy hekk mindenhol van. Nem értem a hekket mint halat a Balaton partján. Mi, akik annyira büszkék vagyunk a „Magyar tengerre”, Argentínából hozott, fagyasztott tengeri hallal etetjük magunkat és az idelátogató vendégeket. Ponty, keszeg és süllő helyett. Hogyan lett a hekk, egy tengeri hal Argetínából a Balaton-part esszenciája? Anakronizmusnak gondolom, amikor idelátogat a „holland”, és azt mondják neki a büfében: „ezt a szép nagy hekket vegye”. Tényleg ez az az emlék, amit haza akarunk küldeni vele? „Milyen jó argentin tengeri halat ettem a Balatonnál”?

Nem értem. Tényleg nem értem.

Nem szeretek „negatív gondolatokkal” lefeküdni.

Közben hajnal négy óra lett. Csend van, úgy tűnik elfáradtak a bum-bum zenések a közelben, csak messziről „úszik” ide egy másik buli zaja, már-már békésen, nyugtatólag. Újra a teraszon ülök.

Ma reggel bementem Kenesére, a Pörcben pompás füstölt libamellet vettem, az kerül most elő a hűtőből. Nem olcsó, de most hajnal négykor úgy gondolom minden fillért, forintot megér. „Helyből” jön, mondták a boltban, mint a pálinka is. Közben két nyest bírkózik mellettem a füvön. Haha, hajnal négyre csak beállt a béke és a csend.

Csak várni kellett, béke, nyugalom és csend van. Én ezért szeretem a Balatont.

Jó éjszakát!

Juscsák György