irodalom kategória bejegyzései

Egy kis irodalom…

“A művészet azért van, hogy ne pusztuljunk bele az igazságba.”
(Friedrich Nietzsche)

MAGYAR LÁNY

Ha a bölcsőm magyar lánnyá ringatott,
A jó Isten eléggé nem áldhatott.
Minden reggel, minden este áldd nevét,
Hogy magyar szót ejtettél ki legelébb.
De születni magyar lánynak nem elég,
Meg is kell, hogy érdemelje a nevét.
Legyen szendébb, tisztább, jobb és szelídebb,
Mint máshol nőtt lányok a többiek.
Valahányszor kicsi lába port tiport,
Áldja meg e szép hazát mindannyiszor.
Legyen neki öröm és büszkeség,
A hazáért feláldozni mindenét.
Jó sorsban a hitet, békét ébressze,
A családi kör melegét élessze.
És ha Isten balsorsot megenged,
Vigasztalja, tanítsa a türelmet.
Fürge ifjak, bús férfiak, öregek:
Szeressétek általam a nemzetet!
Kiáltsatok fel, ha láttok! Lelkesen!
Hogy magyar föld más ilyen nőt nem terem!

(A 90 éves Annus néni verse, aki az iskolai könyvéből idézte, és boldog volt, hogy elmondhatta; s nem viszi magával az „örök hazába”, ha eljön az idő.)

Akinek mindezt köszönhetjük: Mucus, Könnyű Vilmosné Balatonakarattyáról.

Köszönöm! D.J.

A nyár érzete

Megállt az idő, a nagy pazarló,
fellobban a szemek varázsa,
lángra kap a szerelmek parazsa.
Bár e pillanat már a múlté,
a következő perc a jövőé
a most pedig már nincs
egy halvány biztos pont kint:
a nap felragyog s hint
egy marék boldogságot a világra,
benne minden apró virágra…
S mikor a fák lombja
jobbra balra lengedez,
tudod,hogy a szél rezgeti a levelet
és a nap kopárrá égeti az erezetet.
A fa gyökere is érzi a meleget
azt, hogy nyár van és még a szél,
a lengő hűs szellő is forrón simít.
Megáll a lég, a mindenség mozdulatlan…
múlni nem akaró számtalan pillanat…
A madárcsicsergésbe költözött nyár
bódulatával szerelembe öltözteti a fák
ide-oda lengő ingó karcsú karjait…
Majd őszre hajolván az idő derekán
színesbe fonja a lombkoronát.
Mindig nyomot hagy maga után:
a felejthetetlen örök emlékek tengerét,
hogy mikor odébb áll is tudjuk:
jó volt, forró, pezsgő és még
visszatér!

(Kovács Alexandra, Balatonakarattya)

A Balaton

 

Ölelő tekintet, messziről ismerheted,
ragyogást kelt minden szemben.
Tengernyi szikra egy csoda:
a természet egyik legszebb arca.
Víztükrén megbotlik a tekintet,
s időtlen pillanatra rabolja el.
A fény százszorszép sugárként vetül rá,
és mintha mosolyt szórna ránk,
kacagva csal maga felé,
míg partján sétálva a képzelet messze réved…

 

Tavasszal az ébredező természet
hirdeti frissen felolvadt felszínét,
melyen madarak, halászok hallgatják
a Balaton márciusi dallamát.

 

Nyáron mint csalogató szirén
szinte a medréből is kilép,
s moraja hullámait csapják
pengeként, a fürdőzök karjai.

 

Ősszel a szomorú színek mélységi izmain
próbálja a reszkető telet taszítani.
Megremeg a nád s benne az állatvilág,
mint egy pislogó láng halványul….

 

De a tél jégvirágként mászik felé
és a hópehely minden zajt elfed.
Korcsolyák és szánkók feledtetik
az úszó, önfeledt népek seregét.

 

A körforgás legszilárdabb eleme.
Bámulva sem érthető mily nagy titkot rejthet,
a magába mélyedt szilárd sejtelem…

(Kovács Alexandra, Balatonakarattya)

Reklámok