„Oly távol vagy tőlem, és mégis közel”

Ezeket a sorokat több ezer kilométerre Balatonakarattyától, az óceán felett, a repülőn írom. Tudják, a konzerv levegő, a citrom illatú frissítőkendők, és a zsugorfóliázott kis háromszögletű tányérok mikrokozmoszából. Mellettem egy észt úriember, legalább 160 kiló. Felajánlom neki a piskótatekercsemet, megkapom a salátáját. Ő is, én is a legjobbat próbáljuk kihozni a bezártságból, tízezer méterrel az Atlanti- óceán felett. Kóstolgatom a zsugorfóliázott „csemegéket”. Nem én hívom így, az osztrák légitársaság szavai. „Csemegék a felhők felett”. Röhögnöm kell. Arra gondolok, hogy az előző számban megjelet „halas, fogasos” írásom után, másnap reggel megjelent nálunk egy akarattyai házaspár, Éváék, akiket ismerünk és szeretünk. Olvasták az írásomat, mondták. Gyuszi egész éjjel a tavon volt, a friss fogásból halászlevet főzött. Egy hatalmas fazékkal állítottak be hozzánk.

Fogalmazzunk úgy, hogy a reggeli, innentől nekem hivatalosan is a nyolcadik helyre esett vissza a napi étkezéseim fontossági sorrendjében. Életem legfinomabb halászléját ettem. Belsőséggel, többféle hallal, angolna filével, ahogy mindig is álmodtam. Kétszer vacsoráztam, azután este 11 körül újra melegítettem belőle, majd éjszaka rémálmom volt: egy labirintusban rohangáltam a kincset keresve. Izzadtan ébredtem hajnal 3 körül. Kibotorkáltam a sötétben a hűtőhöz, hogy meg van-e még a halászlé. Mondanom sem kell, hogy melegítettem belőle. Egyedül, az éj csendjében, leosontam a teraszra, és még egy adagot megettem. Mielőtt az álommanók megeszik előlem, biztos, ami biztos. Szóval életem legjobb halászleve, ez jut most eszembe itt a repülőn. Összefut a számban a nyál, Akarattyára gondolok. Erre a nyárra.

Életemben nem emlékszem ilyen esős szezonra. Én az „aszályos nyarak” korosztálya vagyok. Idén alig volt olyan nap, hogy ne esett volna az eső. De mégis micsoda nyár volt! Mennyi minden történt! Mennyi minden „belefért”!

Most a Lecsó Fesztivál jut az eszembe. Hatalmas buli volt. Szakadt az eső. Mi is főztünk, nem kis sikerrel. Eláztunk  kívülről, belülről is. Ezért egyébként a szabolcsi rendőrcsapatot „hibáztatom”, a „Gyüttmenteket”; olyan szatmári szilvával kínáltak, amitől az embernek mosolyra fakad a szíve. Szerintem egyedülálló volt. Bár nem pontosan emlékszem, hogyan is főztük a lecsónkat, de az biztos, hogy nagy sikert aratott. Maradjunk abban, hogy van még mit tanulnom Lengyel Janitól! Többek ismerik és szeretik, nagyon büszke voltam, hogy a hagymapucoló csicskása lehettem. Szóval megint csak, mint már annyiszor itt Akarattyán, EMBEREK vettek körül. Nem „rongyrázás”, nem „megjátszás”, nem „kivagyiság”, EMBEREK, BARÁTOK. Eljött Tamás, Sanyi, Pista és Judit, ahogy a többiek is. Szóval, mint már annyiszor, megint összejött a „csapat”. Ennél nagyobb kincs nincs a világon.

Nekem ezt jelenti a pihenés. A világom, a mindennapjaim az öltönyökről, a nyakkendőkről, a professzionalizmusról, a befektetésekről szólnak. Itt, Balatonakarattyán pihenni és feltöltődni tudok. Itt meg tudok inni egy kávét alsógatyában, le tudok esni a tetőről eresztisztítás közben. Itt van időm siklóra vadászni a gyerekekkel, propoliszt kóstolni, és eltémázgatni „ Pajával ”a Gumirádli jövőjéről, itt tudok igazi emberekkel találkozni. Emberekkel, akikre számíthatok, akik leülnek nálunk, hogy beszélgessünk, akik eljönnek, ha baj van, és akkor is, ha öröm van. Én így pihenek. Nekem tényleg számít Akarattya. Vollárék pörgetett apró krumplija,  Hanákék Cserpes teje, vagy mangalica szalonnája, az akarattyai hentes tanyasi csirkéje, a késő esti cigánypecsenyék és rozé fröccsök Gyula bácsinál; és ahogy Dóri hajvágó székében himbálom a lábam, mintha megint tíz éves lennék…

Ez számít!

Szóval nekem magyarázhat aki, amit csak akar, én pihenni tudtam, és fel tudtam töltődni. Azokra számítottam, akiket az évek során megismertem. Csülköt ettünk a Degeszben, kagylót a Spoon-ban, cirkuszban voltunk Almádiban, a petuniák az akarattyai kertészetből jöttek, a szülinapi tortát itt rendeltük, megismertük Matolcsy Gyöngyit, és Vatics Erzsinél – akit már régóta ismerünk – ettük a babgulyást. Adtunk a távcsőre, kifestettük a Gyula Műveket a tűz után, összeszedtük a nyaralók elhajigált szemetét, megint homokot hoztunk a strandra.  Akarattyát bemutató videó versenyt és tenisztornát szerveztünk.

Miért írom ezt?

Ahogy az előző számban is kifejtettem: mi, és elsősorban én személyesen, szeretnék független maradni a politikától. Pihenni, ugyanakkor Akarattyát segíteni járok ide. A nyugalmat szeretem. Tartozom azzal a vallomással, hogy amikor ez az újság létrejött, nem gondoltam a választásokra. Belecsöppentünk ebbe. Próbáltunk igazi társadalmi, közösségi összefogásként egy helyi lapot indítani Akarattyának, Akarattyáért, politikamentesen. Szeretnék ezért most kimaradni a választási találgatásokból és harcokból. Nekem Balatonakarattyán csak barátaim vannak, és szeretném, ha ez továbbra is így maradna. Szeretném ezeket a barátságokat továbbra is megőrizni. Természetesen választani eljövünk, hiszen nekünk is fontos, hogy szavazatunkkal beleszólhassunk, szerintünk ki a legalkalmasabb a sorsunk irányítására. Úgy érzem, hogy a publikált pártatlanságomat a választásokig azzal tudom a legjobban megőrizni, ha innentől már nem veszek részt az alapítvány munkájában és az újság készítésében. A felálló új önkormányzat eldöntheti majd, hogy mi legyen ennek a lapnak a sorsa. Remélem segíteni tudtunk, tudtam, és Önök legalább annyi örömöt leltek az Akarattyai Szilfalevél (Balatonakarattya első újságja!) eddig megjelent négy lapszámának olvasásában,mint amennyire mi szerettük  elkészíteni .

 Juscsák György

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s