Thury Attila, a méltán elismert balatonakarattyai vállalkozó

Thury Attilával beszélgetek, aki sikeres vállalkozó, népszerű ember; mindehhez hozzájárul tiszteletet parancsoló megjelenése, őszinte, markáns véleménye, családja múltja és jelene. Örülök, hogy elsőre igent mondott, és megtisztelt azzal, hogy mesél magáról. Az külön öröm számomra, hogy – kérésemnek eleget téve – felesége, Zsuzsi is eljött a beszélgetésre.

Thuriék Large Web view

Mióta élsz Balatonakarattyán?

Tulajdonképpen születésem óta. Szüleim, nagyszüleim a kitelepítés következté
ben kerültek ide, mint oly sokan. Édesapám még az Agrártudományi Egyetemet is csak később fejezhette be, mert kulákként sokáig „megpecsételődött az életünk”. Itt kezdtem az elemi iskoláimat, majd 5. osztályos koromtól Veszprémben folytattam, mert szüleim az iskoláztatás, és egyéb racionális érvek miatt úgy érezték hasznosabb lesz, ha ott lakunk. Közben építkezni kezdtünk Balatonakarattyán, a Szent István utcában, ahol végül is a nagyszüleim maradtak. Így mi itt tölthettük a szünidőket, a nyarakat, ide köthetőek barátságaink, diákos „csínytevéseink”. A Lovassyba jártam középiskolába (ahol 16 évesen egy bálon megismertem Zsuzsát, a feleségemet), majd a Pannon Egyetem Georgikon Karán szereztem a diplomámat.

Tudatos volt a pályaválasztásod?

Annyira, hogy nem is gondolkodtam rajta. Természetes volt a föld szeretete, a mezőgazdaság,az agrárvonal… És valahol éreztem,hogy őseim hagyományát folytatom. Aztán tudatossá vált. 1974-ben összeházasodtunk, majd 1979-ben (már két gyerekkel) ideköltöztünk.

Mesélj egy kicsit a pályafutásodról!

A kenesei TSZ-ben kezdtem dolgozni, ahol a munkakezdésemet követően 3 hónap múlva kineveztek baromfi-ágazatvezetőnek. 1989-től dunántúli területi szaktanácsadó voltam. 1994-ben egy társammal megalapítottuk a „MOHÁCSIBE” Kft-t, ami különböző mutatók alapján, de mindig eredményes, kiemelt vállalkozás volt. Idén 20 éves ez a vállalkozás, amire, azt hiszem méltán, nagyon büszke vagyok.

Attila! Eddig minden olyan gördülékenynek tűnik. Volt kudarcod is?

Igen. Én annak idején az uniós csatlakozásra szavaztam, de úgy tűnik, hogy a globalizáció nekünk, kis országoknak nem előnyös. Tudom, hogy mindennek van előnye és hátránya is; de én a mezőgazdaságban, illetve a kisvállalkozásokkal kapcsolatban sokkal több hátránnyal találkoztam. Ehhez még hozzájárult a gazdasági válság is; összességében mégis azt mondom, számomra ez a legnagyobb csalódás, ami folyamatos küzdelmet jelent.

Érdekes, hogy eddig nem említetted Küngöst, miközben a te nevedet legtöbbször ezzel kapcsoljuk össze.

Igen, tudom, bár ennek is „története van”. 1993-ban a kárpótlási jegyeknek köszönhetően visszavásárolhattam földeket, amiket kezdetben csak bérben műveltettem a kenesei „Egyetértés” MGTSZ-szel. Bizalmatlansági tényezők miatt 1996-ban megvettem az első traktort, és önállóan elindítottam egy családi vállalkozást. Küngösön megvettem egy elhagyott TSZ-majort, ami mára egy, modern családi gazdasággá nőtte ki magát. A honlapunkon minden megtekinthető, de – fiamnak köszönhetően – naprakészek vagyunk pályázatok és internetes elérhetőségek terén.

Joggal vagy büszke az eredményeidre. Mi a titok? Mitől működik ez?

A titok a szorgalom, a munkabírás és a hit.

Mire vagy a legbüszkébb, mi a legnagyobb sikered?

A családom, az unokáim. Alexa lányom kettő, Attila fiam egy unokával ajándékozott meg. Eddig…

Donászy Judit

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s